2010. december 30., csütörtök

Karácsonyi örömök


Hurrá szünet van!



A jó hír, hogy téli szünet van és már több mint egy hete megérkezett, de igazán csak karácsony után derült ki. Kipihenten és újra töltve elmaradásaimat kezdtem pótolni.


Félkész sál, sapka stb....





A gyertyák, az ajtó díszek és a kézműves foglalkozások mellett már nem maradt


kedvem esténként horgolni vagy új ötleteket kipróbálni.


(A gyerekek karácsonyi párnáit is az utolsó pillanatban fejeztem be.)


Szóval az év végéhez közeledve kipihenten már a jövőt tervezgetve és a múltat összegezve nagy fába vágom a fejszémet: 365 nap 365 ötlet forog a fejemben.


Egyszerű ötletek, amelyeket mindenki kipróbálhat és elkészíthet otthon, egyedül vagy táraságban.


Most csak ennyi... a folytatás az újévben kiderül. :o)






2010. december 12., vasárnap

Meglepetések

A fiaim imádják a meglepetéseket, idén karácsonyra párnát és takarót

varrok nekik.

Biztos, hogy majd nem tudnak dönteni

és összevesznek,

de az egyik hóemberes (ez már kész is), a másik pedig szarvasos lesz.

Ha sikerül olyan szépek lesznek, hogy biztos én sem tudnék dönteni és mind a kettőt szeretném.

De jó is gyereknek lenni:o)



2010. december 11., szombat

hóember és jeges

Az ünnepeket sokféleképpen lehet várni,
az én "gyerekeim" hóembereket varrtak, csuhé koszorút készítettek vagy mézeskalácsot
sütöttek a héten.
Ezeket az apróságokat párszáz forintért meg lehet vásárolni bárhol, mégis ha saját magunk készítjük el, sokkal jobb érzés.
Az elsős gyerekeknek különösen nagy munka, hiszen a varrás sok figyelmet igényel, ilyenkor az ünnep tárgyai sok érzelemmel töltődnek meg és élménnyé válnak.
Ha készen vásároljuk (bár tökéletesek) nem válik személyessé és egyedivé.
Nemrég hallottam, hogy a norvégok mindig énekekkel és apró ajándékokkal lepik meg egymást,
jó példa:o)
Próbáljuk ki mi is!




2010. december 4., szombat

Adventi játszóház

Készült itt mikulás zsák,

karácsonyfa dísz,

és füzér.

Folyt a munka, ha bor nem is.

Szólt a zene, de nem virradatig.

Elfáradtunk,

megéheztünk

jövő héten megint jövünk.

Fáradhatatlanul:o)

Angyalom!

Hóember az édes!
Nagy orrú barátaimnak.

By me:o)
Egyszer, csak egyszer!
Ez nem készül sorozatban.





2010. november 29., hétfő

Kockás ing és szövet nadrág

Karácsonyfa díszek:o)
Karácsonyi vásárra készültek az apró szívek, csillagok, kis csizmák...
A megszokott formák, de nem megszokott anyagokból, egyébként szerintem a kockás flanel rátét a legjobb.
A gyerekek büszkén árulhatják az iskolában saját kezük munkáját, és bezsebelhetik a dicséreteket.
Igaz nekik néha meggyűlt a bajuk a varrással, de gyakorlat teszi a mestert.

2010. november 27., szombat

"Gyertyafény szép remény.."

Néhány apróság és mennyi munka:o)
Gyertyát mártani nem lehet gyorsan kapkodva, ehhez idő kell és sok türelem.
Lehet közben nagyokat beszélgetni, esetleg elmélázni (mindenki saját vér mérséklete szerint).
A gyerekek nagyon szeretik,
néha annyira elbeszélgetnek közben, hogy észre sem veszik mit csinálnak.
Ilyenkor kétségbe esve értetlenül állnak, és nem értik miért nem vastagodik a gyertya fél óra alatt sem.
Tehát türelem, figyelem és alapos munka.
Ja és sok sok türelem:o)))
Én szeretek gyertyát készíteni, talán látszik is.

2010. november 21., vasárnap

Madárlesen


Ízelítő




Advent



Bécsben kirándulni mindíg nagyon jó.
Az advent, pedig különösen szép.
Ezért az élményért nem sajnáltuk a fáradságot és már hajnali háromkor keltünk.
A busz is nagy élmény volt, hiszen nem könnyű egy igazi retró buszon utazni, szerintem Bécsben
senkinek nem volt ilyen jó járgánya.
Az utazás egyéb izgalmaival nem untatom a kedves olvasót, de azt higgye el, hogy volt .
A diákok és tanáraik lelkesen rótták a várost (általában nagyon lelkesen), még a hideg sem állított meg minket.
A különböző kulturális programok után természetesen a gyerekek kedvence ismét a karácsonyi vásár volt, ahol bármennyi időt képesek eltölteni.
Hazafelé a társaság már feltűnően két részre oszlott, voltak a harmincon felettiek, akik a horkolást és fej bólintást gyakorolták, aztán a tizenéves energiától duzzadó "őrültek", akik tízóra után is még pörögtek fáradhatatlanul.
Köszönjük a szép élményeket:o)

2010. november 16., kedd

Én már várom:o)




Odakint verőfényes és meleg az idő, de mi mégsem élvezzük igazán.
Csak arra tudunk gondolni, hogy vajon lesz e hó?
Számoljuk a napokat mikor jön a Mikulás.
A Manó posta értesítése is megérkezett (a szoba takarítás nem a kedvenc el foglaltság),
és már készülnek a különböző ablak és szobai dekorációk .
A legjobb mégis az, hogy adventben minden héten valami finom sütit sütünk, és a vanília, gyömbér, méz illata lengi be a házat (némi füsttel vegyítve).

2010. november 14., vasárnap

Pulcsi és sál

Már csak az utolsó simítások és elkészülünk:o))
Csiszolás, festés, lakkozás és drótozás. Röviden ennyi míg azt mondhatom, hogy
igen ez fertig.
Szóval már csak egy kicsi kell.
Tudom, tudom a karácsonyi üdvözlő táblákat is alá biggyesztem majd.
Nincs elfelejtve!

Már csak pár hét és megkezdődik:o))))


2010. november 6., szombat

Őszi kedvencek


A H&M őszi blézeréhez jól illik a romantikus
kis táska.
Itt van belőlük mindjárt kettő.
Az egyik apró virágaival és sötétbarna alapszínével egy szolidabb,
míg a másik piros színével élénkíti a ködös novemberi napokat.
A piros countrykitty kezét dicséri és remélem nemsokára én is hasonló kis táskákat varrhatok,
ugyanis már egy hete :o) varrni tanulok.
Tudom, a legfontosabb alapszabály bontani, bontani, bontani.
Addig is már készülnek a téli, karácsonyi ajtó díszek és remélem néhány nap múlva már
így vagy úgy bemutathatom, hogy milyenek is lesznek:o))))

2010. október 24., vasárnap

Mi is ott voltunk:o)

A kis zselici falu, Magyarlukafa búcsúja minket is csalogatott.
A hűvöskés őszi időjárás sem tántorított el, hogy népes forgatagában megcsodáljuk a kézművesek portékáit.
Bár idén már lekésett az aki eddig nem vett részt, de jövőre feltétlenül pótolja.
Nekem nagyon tetszett az egyszerűsége és a színes hagyományőrző kézművesek vására.
Hiszen ha Kapolcsra gondolok, amikor zsong a fejem a rengeteg árustól és nem tudom hová nézzek vagy lépjek, akkor egy ilyen kicsi vásár felüdülés.
Itt egy utcácskába elfért mindenféle jó: nemez, bőr, fa, textil, mézes...
A gyerekek nagyon élvezték a játszót és az íjazást, ahol órákig ellettek volna.
Kicsit fázósan, de jókedvűen indultunk haza.
Aztán az autóban is folytattuk a bulit, mind az öten nagyon vígan voltunk.
Hangos röhögés zaját és az új nád síp hangját még a sofőr is jól viselte.
Az otthon maradottakat a vásárfiával vígasztaltuk, a búcsúból az dukál:o))

2010. október 22., péntek

Madárlesen

Még nincs is kész, de már így is csábító.

Íme egy utolsó őszi dekoráció!

Már nem terveztem többet és éppen a karácsonyi, téli díszeket kezdtem tervezni, amikor

úgy éreztem ez kihagyhatatlan.

Jó megérzés volt:o)

2010. október 21., csütörtök

Üvegcserepek

Az őszi napsütés már csak beköszön, és mire elmerülhetnénk benne,
már el is illant.
Apró pici örömök.
Reggel még ködös és nyirkos minden, aztán ha szerencsénk van,
pár órás napfürdőzés vár ránk.
Ilyenkor muszáj kimenni, okot keresni a kint létre.
Lehet, hogy ezek az utolsó őszi pillanatok és a lágy napsütést felváltja a csípős, szeles téli
napfény?
De az már csak bágyadt és gyenge, a kezünk és a szánk kicserepesedik tőle.
Olyan mint a jeges ital télen.

Szeretem az őszt!!
Szépek a színei, olyan nyugodt és mégis a sokszínűsége felélénkít.



A bogyók téli eleségei a kertünk számtalan madarának.


A vadszőlő talán soha sem mutat olyan jól, mint az őszi ruhájában.



Ti is menjetek és tartsátok az arcotokat a nap felé:o)



2010. október 19., kedd

Nem mai gyerekek!

Madaras szenvedélyem már régebben is meg volt,
itt van belőlük néhány.
Ezek a libák olyan édesek.
Nagyon kedves ahogy a szív billeg a nyakában.
Mégis mindenki a földbe szúrós változatát kérték tőlem.
(De tessék vigyázni az esőt nem szeretik!)
A szalvéta rátét is egy próbálkozás volt,de már leszoktam róla.
Sokkal jobban szeretem festeni a mintákat.
Most, hogy a bútor festéssel is ismerkedem egyre jobban megy a mintázás.
Gyakorlat teszi a mestert:o)


Gá-gá-gá :oD



2010. október 17., vasárnap

Sál télire, nekem

Az egyre nyúló éjszakákon készül a sál:o)
Mire felkerül a télikabát, talán a végére is érek.
Igazából nem sálnak indult, de amikor rájöttem, hogy takarót horgolni
mekkora feladat, sállá változott.
Egyik kedvenc blogomon láttam meg, ahol ilyen pici kockákból ágyterítő, takaró készült.
Gondoltam ezt én is kipróbálom....egyszer:o)

2010. október 12., kedd

Rózsák és csíkos zokni


Már megint egy tyúk!!!


De ilyen még nem volt:o)

Romantikus.

Rózsaszín.

Rózsás.




Hálószobába, nappaliba

vagy

ablakba is illik.

Nálunk a hálóban szokott fityegni, ahol csíkos a függöny és rózsaszín virágos az ágynemű.

Ez olyan egész évben kint lehet féle, nem szólnak rád, hogy még mindíg kint van.

Húsvéti tyúkokkal már előfordulhat:o)

2010. október 3., vasárnap

Mohazöld és fehér




Az őszi színek után jönnek a szürkés, tompább árnyalatok.


A szürkés kék és zöld fehérrel kombinálva nagy klasszikus. Kedvenc filmem a


Büszkeség és balítélet (Colin Firth), pont ezt a hangulatot adja vissza.


Érdemes megnézni a film színeit, hátterét, a szoba belsők képeit.


(Az a legjobb, amikor már annyiszor láttál egy filmet, hogy a háttér is feltűnik,


sőt kiemelkedik.)







2010. szeptember 25., szombat

Almák, madarak stb. 2.

A színek még mindig a zöldek, narancsok, sárgák.
Igaz ezek nem olyan üdék, mint a nyári színek, inkább tompább, fáradtabb az okkertől.

Szeretem, hogy olyan szelídek és mégis élénkek.


A madárkák, pedig csak fújják, fújják..:o)

2010. szeptember 24., péntek