"Szűz Mária várja, várja..."
A nem rég énekelt karácsonyi ének jutott eszembe a képről.
Miért? Talán a gyermeki arc teszi, mely várja türelemmel az elkövetkezőt. Nem valószínű, hogy tudta, mi vár rá, de érezte, hogy nem átlagos az ő gyermeke. Egy gyerek nevelése soha sem egyszerű. Ha tehetséges az a gyerek, még inkább nehéz az anya sorsa. A géniusz mindig eléri amit akar. Mit tehet az anya? Segítheti, türelemmel terelgeti az útján.
A nemezéles sok apró mozdulaton, majd határozott kéz mozgásokon keresztül válik szálak millióiból egy egésszé, egységes felületté. Ez a kép különösen lassan készült, megterveztem, előkészítettem a legapróbb részletekig. Nem engedtem hogy úrrá legyen rajtam a türelmetlenség vagy az izgatottság. Amikor már minden összeállni látszik, mindig elragad a hév, hogy befedjem és elkezdődjön az agy torna után a testi, fizikai mozgás. Most nyugalmat, türelmet gyakoroltam ( ami rám fér) és állhatatosságra intettem magam. A hosszas előkészületek után annál nagyobb örömöt jelent a végén, amikor meglátom, kibontom.
Kicsit olyan, mint amikor a négy hetes várakozás után eljön karácsony ünnepe.
Az utómunkákhoz minden nap látnom kell, ilyenkor a lakás valamely pontjára kiszögezem és bár merre járok, nézegetem. Képes vagyok késő este is valamit igazítani rajta. Varrni és bontani. Van, hogy amit néhány órát varrtam, azt később pillanatok alatt kibontom.
Ahogy egy ünnep extázisa elmúlik, úgy a kép elkészültével Én is nyugalmat érzek, és örömöt.
Ha nem is a világot teremtem meg, de az alkotói öröm bármilyen kicsi is, nagyon mély.
Ha egy tárgyat így lehet szeretni, akkor a mi Urunk hogy szerethet minket.
