2014. március 11., kedd

Zsebes béka

Benedek fiamnak készítettem szülinapra a márciusi Szőr-körön.:O)

Festés, fonás, nemezelés


A tavaszra várakozva gondoltam, kipróbálom a fonást. A hozzávaló orsót a magyarlukafai vásárban vettem és csak most kapartam elő a dobozaim mélyéről, ahová az ősszel suvasztottam be. Az első fonalak ilyen "rusztikusra" sikeredtek, mégis nagyon elégedett és örömteli voltam. Később már finomabban és egyenletesebben fontam, egy idő után élvezni is tudtam, mert a kezem is ellazult és nem csak görcsösen markoltam.:O)))))))))))))) 
*
A farsang az idén kevesebb mulatságot és több munkát hozott, ami jó volt, mert több időt szánhattam a nemezelésre és a megrendelések teljesítésére. Gyapjút is rendszerint tavasszal vagy nyáron szoktam festeni, de most ezek a munkák szintén megelőzték a jó időt. Előkerestem a maradék festékeimet és megfestettem selymet, fonalakat, gyapjút egy kalap alatt. A színek keverése, kutyulása remek időtöltés, órákig el tudok vele vacakolni.
***

2014. március 3., hétfő

Nemez ülőpárna


A minap nagy feladatot kaptam, készítsek valamit születésnapra. A rövid idő megszabta a mintázási lehetőségeket,a  méretet, sőt még a felhasználható színeket is (hiszen a gyapjú rendelésre sem volt már lehetőségem). Az ajándék férfinak készült és fehér alapszínre gondoltam, hogy konzervatív és kevésbé hivalkodó legyen. Egy 70 éves ember már nem biztos, hogy szereti a pezsgő élénkséget, de közbeszólt a kontúr fonal, és a próba készítésénél beigazolódott, hogy megfogja a fehéret. Így mit volt mit tenni, a narancsot kellett választanom, ami az addigi összes elképzelésemet megváltoztatta, de sebaj, szeretem az ilyen meglepetéseket. 
A mintát egy bőrtarsolyon láttam és nagyon megtetszett, ezt a mintát tükröztem és a szélére már csak fonalakat tudtam rakni, ám így sem lett kevesebb. A díszítő varrásokat most sem hagyhattam ki, mert ettől a minta megemelkedett és még inkább előtűnt. 
Ez az én ülőpárnám:O))))