Havihegyi zarándoklat

Egy képet látok.

Nem színes vagy fekete fehér.

A képen kéz, a kézben én.

Nem egészben csak egy részem:

Szívem

Kézben szívem marokra fogva, összenyomva

vagy lazán simogatón lassan mocorogva.

Tart kitart.

Emel.

Fel a fénybe a napsütésbe.

Néha szorít és nyomorít.

Présel és lé csöpög az ujjain.

Inkább nyomjon forrón

marjon vagy szaggasson,

de el ne engedjen.

A hideg mélységbe ne eresszen.

Viselem én sorsom

hordom, mint a rongyom.

Csak a fény az maradjon.

A remény el ne hagyjon.